- This topic has 4 replies, 1 voice, and was last updated 7 years, 6 months ago by .
-
Posts
-
Hungarian letters to colleagues:
Teller Ede arra a kérdésre, hogy amellett van-e, tiltsák be az atombombák robbantását, röviden nemmel válaszolt https://www.youtube.com/watch?v=BbdYROnsVG4 .
Az én válaszom, IGEN. Mégpedig azért, mert a magfizikusok nem értették meg a magfizikát. Mivel az atommagból származik az atomok tömege, erröl beszélek elöször.
Például a magfizikusok így számolják ki egy mag kötési energiáját, E(Z,N;kötés), az elektromosan semleges izotóp megmért tehetetlen tömegéböl, m(Z,N) és a proton és az instabil neutron tehetetlen tömegéböl, mP és mN,
E(Z,N;kötés)magfizika = (Z∙mP + N∙mN – m(Z,N)∙c^2.
Az A = Z + N-nel, a pozitronok számával, Np, és az elektron tömegével, me, ez a helytálló kifejezés a kötési energiára
E(Z,N;kötés) = (A∙(mP +me) + 2 Np∙me – m(Z,N))∙c^2.
Egy elektromosan semleges izotóp 2∙(A + Np) elemi részecskéböl áll és nem Z protonból és N neutronból. A neutronból kettö létezik, a stabil neutron, N0 =(P,e) és az instabil neutron N=(P,e,p,e). Mindakét neutronnak különbözik a súlyos és a tehetetlen tömege. Amig a kétfajta neutron súlyos tömege azonos
mg(N0) = mg(N) = mP – me,
addig a tehetetlen tömegük különbözik
mg(N0) = mP + me – E(N0;kötés)/c^2 és
mg(N) = mP + 3∙me – E(N;kötés)/c^2.A stabil neutron N0 kötési energiája
E(N0;kötés) = 2.04 MeV.
Az instabil neutron kötési energiája meg
E(N;kötés) = (mP + 3∙me – mN)∙c^2 = 0.24 MeV.
A fizika még azt sem vette észre, hogy összetett részecskéknek különbözik a súlyos és a tehetetlen tömegük. A fizika mindig azonos súlyos és tehetetlen tömeggel számol ami helytelen. A fizikának persze fogalma sincs honnan ered a részecskék tömege.
Természetesen a magfizikusok által használt egyenlet
N = (P,e,p,e) → P + e + νe + 0.78 MeV
sem helytálló egyenlet. Itt az elektron-neutrínó, νe = (e,p), lép fel ami egy elektronból és egy pozitronból áll. „Anti-elektron-neutríó“ nem is létezik. „Anti-részecske“ csak kitaláció volt a részecskefizikusoktól.
De honnan is jön a „tömeg“?
A fizika központi problémáját, hogy honnan számazik a testek/részecskék tömege, a modern fizika a mainapig nem tudta megoldani. Ennek az az oka, hogy a közel 400 éves fizikai feltevések a gravitációról, Galilei UFF-hipotézise és Newton gravitáció elmélete alapján, helytelenül lettek általánosítva. Galileitöl származik az a feltevés, hogy minden testnek azonos a nehézségi gyorsulása, Newtontól meg az, hogy a gravitáció tömegvonzás. De Newton már megkülönböztette a súlyos tömeget a tehetetlen tömegtöl és inga kísérletekkel mepróbálta kimérni a különbségüket. Sajnos az akkori mérési pontosságnál nem tudott különbséget kimutatni a kétfajta tömeg között. A fizikusok maradtak a súlyos és a tehetetlen tömeg azonossága mellett az évszázadok alatt, amit sajnos Eötvös Loránd torzós inga mérései is látszólag igazoltak. De ejtökísérleteket különbözö anyagokkal nem nagyon végeztek el a fizikusok. Einstein aztán felállította a gyenge-ekvivalecia elvet és ez alapján új gravitáció elméletet szerkeszett meg. A gravitáció a tér-idö deformálása a tömegek körül és nem is kölcsönhatás a testek között. Einstein kidobta a súlyos tömeget a gravitáció elméletéböl. Ez persze nem oldotta meg a fizika központi problémát, mi a tömeg? De erre is volt Einsteinnek egy huszárvágása, a speciális relativitás elmélete következménye képpen felállította a tömeg-energia ekvivaleciát, E = m∙c^2. De senkinek sem tünt fel, hogy inercia rendszerekben, minden erölködés ellenére, nem lehet semmit sem kimondani a tömegröl.
A 19. század utolsó harmadában Maxwell felfedezte az elektromágneses mezö mozgásegyenletét és H. Hertz kimutatta, hogy mozgó elektromos töltések elektromágneses hullámokat sugároznak ki. A század forduló után Planck, Einstein, Bohr és Heisenberg megalapította az atomfizikát egy misztikus állandó, a Planck állandó h, segítségével. Erre Einstein csapott rá elöször és egy heurisztikus feltevés alapján kijelentette a fotonok létezését, E = h∙ν energiával. Az atomfizika még ma is elfogadott képe a kisugárzó atomokról, hogy az atomok energiája kvantált, az elektronok meg ugri-bugrálva az elektronhéj különbözö energia állapotai között, diszkrét energiacsomagokat küldenek ki. De hogy a gerjeszett atomok élettartama 10^-10 – 10^-5 s között van, nagyügyesen elhallgatja a fabula. Az atomfizika a Schrödinger-egyenlet segítségével nem tudta megoldani a kisugárzó atomok alapproblémáját. A Schrödinger-egyenlet általánosítása a “relativisztikus” esetre, Dirac munkássága ellenére, nincs még megoldva.
A magfizikáról már beszéltem. A magfizikusok az atommag felépítését úgy képzelik el, hogy a magban protonok és neutronok vannak és ezek között nagyon kis távolságokban vonzó magerök tartják össze az atommagok részeit. Még az sem késztett a magfizikusokat más belátásra, hogy magok bomlásánál végsö esetben, csak proton, elektron, pozitron és gammasugárzás jön ki. Az instabil neutron meg egy protonra, elektronra és egy neutrínóra bomlik. De fogalmuk sincs, és azt Fermi sem tudta, hogy mi is az a neutrinó. Persze a fizikusok feltételezik azt, hogy minden magreakción is, az E = m∙c^2 “törvény” uralkodik.
A részecskefizikusok meg minden mással foglakoznak, csak nem éppen részecskefizkával. A részecskék között bevezették az elektromágneses köcsönhatás mellé a gyenge- és az erös-kölcsönhatást, a gravitációt meg nagyügyesen kihagyták. A részecskéket kvarkokból építették fel és közöttük mérték-bozonok közvetítik a köcsönhatásokat, természetesen az E = m∙c^2 alapján. A részecskefizikusok nem tesznek nagy különbséget a részecskék és a kölcsönhatást okozó bozonok között. Ráadásul a végén kisütötték, hogy a Higgs-bozon okozza minden részecske tömegét. Temészetesen elfogadták a kvantum elméleteket és a speciális relativitás elméletet. Magyarul mondva, a fizikusok a részecskefizikából alkémiát, boszorkánykonyhát csináltak.
A gravitációról már szó volt. Itt viszont az a probléma merült még fel, hogy a fizika nem tudta egyesíteni a kvantumelméleteket a gravitációval. Eljött a húr és membrán elméletek ideje, amik 10^-30 cm alatt gyúrják-csavarják a több dimenziós tereket. Tehát olyan tér-idö tartományokban, ahonnan semmilyen fizikai információ nincs. Nem is tudtak ezek az elméletek eddig semmilyen megmérhetö eredményt kihozni.
Ez a mostani, az elfogadott energétikus fizika rövid ábrázolása.
Én egy nagy egyszerüsítéssel léptem tovább, az anyag atomisztikus elméletével http://www.atomsz.com és pl. megoldottam a fizika központi problémáját, hogy honnan származik a részecskék/testek tömege. A kvarkokat, a gyenge- és erös-kölcsönhatást, a közvetítö bozonokat és természetesen az E =m∙c^2-tet és az E = h∙ν-t, kidobtam a fizikából. Ez az energétikus fizikusok elött persze vörös posztónak tünik. De a gravitációt beépítettem a részecskefizikába is. Az elméletem alapján a gravitáció is c-vel terjedö kölcsönhatás a testek között, mint az elektromágnesesség. Mindakét kölcsönhatást egy folytonos vektor-mezö írja le a Minkowski-térben. A kvantum mezöelmélet nálam csak a mezök forrásai kvantálását jelenti. A kvantum gravitodinamika egyesítve van az elektrodinamikával. Az elméletem hallatára a gravitációs fizikusok annyira megvadultak, hogy bírósági döntéssel akadályozták meg az ejtökísérleteim folytatását különbözö anyagokkal. Annak ellenére, hogy én már egy ejtökísérleten belül, hét különbözö összetételü próbatesttel, faszifikáltam Galilei UFF-feltevését https://www.youtube.com/watch?v=WsyJjxC7SRc. A különbözö összetételü testek relativ tömeghiánya
mg(test)/mi(test) = 1 + ∆(test),
a következö határok között van
-0.109% (hidrogén atom) < ∆(test) < +0.784% (56Fe izotóp).
Szász Gyula I.
- You must be logged in to reply to this topic.