Welcome › Forums › Gravitation › Correspondence about two fundamental experiments (Hungarian) › Reply To: Correspondence about two fundamental experiments (Hungarian)
Az anyag atomos elmélete és az energétikus fizika kizárják egymást
________________________________________
Gyula Szasz <gyulaszasz42@gmail.com> 20. März 2017 um 09:18
An: MTA Domus pályázat <domus@titkarsag.mta.hu>, Gyula Dávid <dgy4242@gmail.com>, Daniel Nogradi <nogradi@bodri.elte.hu>, Fizika <fizika@titkarsag.mta.hu>, Sandor Katz <katz@bodri.elte.hu>, orosz@phy.bme.hu, Hraskó Péter <peter@hrasko.com>, szatmary@reak.bme.hu, Norbert Babcsan <norbert.babcsan@gmail.com>, Ferenc Krausz <ferenc.krausz@mpq.mpg.de>, Istvan Groma <groma@metal.elte.hu>, Némethné Jároli Erika <jaroli.erika@titkarsag.mta.hu>, Agnes Kospal <kospal@konkoly.hu>, kraszna@atomki.hu, György Egely <egely.g@gmail.com>, Trocsanyi Zoltan <zoltan.trocsanyi@cern.ch>, András Tompos <tompos.andras@ttk.mta.hu>, abraham@konkoly.hu, Jancsó Gábor <jaga@chello.hu>, palg <palg@chemres.hu>, Janos Asboth <janos.asboth@gmail.com>, “Bcc: Julian Szasz” <julianszasz@gmail.com>, Tamás Tassi <tassitamas2@gmail.com>, dsarkadi <dsarkadi@gmail.com>, Attila Grandpierre <grandp@iif.hu>, János Koltai <koltai@elte.hu>
Az anyag atomos elmélete és az energétikus fizika kizárják egymást
De melyik a helytálló és általános fizikai elmélet?
Azt ki lehet zárni, hogy az energétikus fizika egy helytálló és általánosan érvényes elmélet alapja lehetne:
– Mivel minden mérés véges tér és idő tartományokban van elvégezve, zárt fizikai rendszerekre nem vonatkozhat egy általános fizikai elmélet.
– A testek helye és sebessége nem határozható meg sohasem pontosan, mert végtelen pontos mérések nem léteznek.
– A testek azonos nehézségi gyorsulása sem tétezhető fel e miatt.
– A kölcsönhatások c állandóval történő terjedése független a testek mozgási állapotától.
– A kölcsönhatások nem-konzervativak.
Ezek alapján nem lehet energiamegmaradásból kiindulni és nem lehet energia kifejezéseket felhasználni, hogy fizikai rendszerek időbeli fejlődését meg lehessen határozni.
Marad a második fizikai lehetőség, az anyag atomos felépítése, ami itt http://atomsz.com/covariant-theory/ részetesen le van írva. Hogy megértsük az atomos elmélet általánosságát és a lényeges különbséget az energétikus fizikától, legyen itt pár tudományos gondolat rögzítve.
Ha a temészetből példát veszünk, akkor négy oszthatatlan részecske, e, p, P és E, ajálja fel magát az anyag atomos felépítésére. Logikus, hogy ezeknek a részecskéknek csak nem változó fizikai tulajdonságiknak kell lennie. Az egyik fizikai tulajdonságot, az elemi elektromos töltést, két elöjellel és azonos nagysággal, qi = {±e}, ismerjük. Az elemi elektromos töltések mintájára be lehet vezetni elemi gravitációs töltéseket is, két elöjellel, de különbözö nagysággal, gi = {±g∙me, ±g∙mP}. Tulajdonítsunk az elemi töltéseknek még egy megjelenési formát, azt, hogy ezek nem csak az elemi részecskék fizikai tulajdonságai rögzítik, hanem az elemi töltések okozzák a kölcsönhatásokat is a részecskék között. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a kölcsönhatások c állandóval tölténő terjedése független a részecskék mozgási állapotától, meg is kaptuk az anyag atomos elmélete alapját, amiböl egy általánosan érvényes fizikai elméletet lehetett felépíteni.
Osszuk fel az elemi töltéseket, qi és gi, a négy elemi részecskére:
elektron (e) : qe = – e, ge = – g me,
pozitron (p) : qp = + e, gp = + g me,
proton (P) : qP = + e, gP = + g mp,
elton (E) : qE = – e, gE = – g mp.
Itt felhasználtunk egy konvenciót, azt, hogy a protonnak mindakét elemi töltése előjele positív. Azt is látjuk, hogy a tömeg egy levezetett fizikai mennyiség, az elemi gravitációs töltés, gi, a primér mennyiség.
A proton és elektron elemi tömegei fenomenologikusan ismert aránya mP/me = 1836.15, az egyetemes gravitácós állandó meg G = g2/4π. A 4π onnan számazik, hogy egy r sugarú gömbfelület integálja 4πr2. Feltételezve, hogy nem ismerjük az elemi részecske pontos helyét a gömbön belül, akkor csak akkor kapunk ki egy megmaradó elemi töltéseknek megfelelő (statikus) mezőt, ha feltélezzük, hogy a mező 1/r2-tel cseng le, vagyis ha a statikus elektromos és gravitációs térerősségek
E(em)(r) = + qi r/ 4πr3,
E(g)(r) = – gi r/ 4πr3.
Egy másik elemi részecskére ható statikus erő, r = |r| relatív távolságban, tehát mindig a két erő
F(em)(r) = + qj qi r/ 4πr3, a Coulomb törvény,
F(g)(r) = – gj gi r/ 4πr3, a kiegészített Newton törvény,
összege. A megváltozott előjelnél felhasználtuk azt a megfigyelést, hogy amig a különböző előjelű elemi elektromos töltések vonzzák egymást, addig az elemi gravitációs töltések akkor vozzák egymást, ha megegyezik az elemi gravitációs töltések előjele. Fenomenologikusan azt is tudjuk, hogy a kétfajta erő között hatalmas különbség, 10+42, uralkodik. Így nagy általánossággal felállítottuk a statikus erőtörvényeket, ami szerint
– a kölcsönható erők arányosak két töltés szorzatával,
– az erők az összekötő vonalak irányában hatnak,
– az erők 1/r2-tel csengenek le az r relatív távolsággal.
Megemlítem, hogy az itteni elméletben a gravitációs töltések, ellentétben Newton törvényével, vonzó és taszító gravitációs hatás is okoznak. Ha az elemi részecskék elektromos töltései egymást vonzzák, akkor a gravitációs töltései taszítják egymást, és fordítva.
De nem csak a részecskék helye, hanem a sebessége sem ismerhető soha sem pontosan. Erre is meg kell találni az általános kifejezést. Ez onnan ered, hogy a kölcsönhatások c állandóval terjednek, függetlenül a részecskék mozgási állapotától. A kölcsönhatások c-vel történő terjedését kifejezhetjük avval, hogy a tér és az idő össze van kapcsolva, vagyis fehasználjuk a Minkowski féle tér-időt. A Minkowski-térben megfogalmazhatjuk az elemi részecskék általános mozgását, megpedig négyes-áram vektorokkal, ji(n)ν(x) = (c∙ρi(r,t),ji(r,t)), ν = 0,1,2,3, amik a folytonotossági törvényeket
∂ν ji(n) ν(x) = 0, i = e,p,P,E,
teljesítik. A duplán fellépö index mindig az indexelt mennyiség összegét jelenti. Mivel a részecskék elemi töltései megmaradnak, a töltésekre is alkalmazhatók a folytonotossági törvények
∂ν j(em) ν(x) = Σi=1,4 ∂ν ji (em) ν(x) = Σi=1,4 qi ∂ν ji (n) ν(x) = 0,
∂ν j(g) ν(x) = Σi=1,4 ∂ν ji (g) ν(x) = Σi=1,4 gi ∂ν ji (n) ν(x) = 0.
A megmaradó elemi töltések miatt mindegy, hogy az elemi töltések a differenciál jel elött, vagy alatta állnak. Itt egy kicsit meg kell állni, mert a a négyes-áram vektorok, ji(n)ν(x) = (c∙ρi(r,t),ji(r,t)), valószinüség sürüségeket jelentenek, amik csak a differenciál operator komplementér operatorával, az integrállal együtt, értelmezhetők helytállóan. Az anyag atomos elméletében ez azt jelenti, hogy a folytonotossági egyenletek a részecskék és az elemi töltések megmaradásához vezetnek. Ha tehát két idöpont t2 és t1 között az i-részecskék száma egy V térfogatban megváltozik, ez csak úgy történhetik meg, hogy az i-részecskék elhagyják a térfogatot, a térfogat S zárt felületén keresztül
∫(dx)4∂ν ji(n) ν(x) = 0 →
{∫Vdr3ρi(r,t2) – ∫Vdr3ρi(r,t1)} = -{ ∫S ji(r,t2)∙ds – ∫S ji(r,t1)∙ds}
= Ni(t2) – Ni(t1).
Az hogy az elemi töltések csatolása a folytonos mezőkhőz a Minkowski-tér minden koordináta rendszerében érvényesek legyenek szükséges, hogy a mezők, A(em)ν(x) és A(g)ν(x), is négyes vektorok kell hogy legyenek. Az elemi részecskék csatolására a mezőkhőz ezek a lehetöségek állnak a rendelkezésre
+ j(em)v (x) A(em)ν(x) és – j(g)v(x) A(g)ν(x).
Ezek a kifejezések ún. Lorentz-invariáns kifejezések. Az előjel változás arra reflektál, hogy az elektromos töltések és a gravitációs töltések vonzó és taszító hatása változik, ha az előjelek azonosak, vagy különböznek. Az elemi töltések Lorentz-invariáns csatolása a mezőkhőz fontos a hatás-integrál Lorentz invariáns felállításánál a Minkowski-tér véges tartományaiban {x}={ct,r}ϵΩ. A hatás-integral egy valószinüség sürüség funkciónál, mert a részecskék valószinüség sürüségekkel vannak leírva. De a hatás-intergrál nem egy energia kifejezés.
A véges Minkowski-tér tartományaiban, Ω, felírt Lorentz invariáns hatás-funkciónál megfelelő mellék- és határfeltételeket követelnek meg a mezők és a részecskék a Hamilton elv fehasználásánál, külön-külön. Általánosan feltétezhetjük, hogy a határfeltételektől nem függ a hatás, így mi ezeket, természetes határfeltételekként kezelhetünk. A mezők mellékfeltételei onnan számaznak, hogy a mezők c-vel terjednek. A mezőknek tehát teljesíteni kell az ún. Lorenz feltételeket
∂ν A(em)ν(x) = 0,
∂ν A(g)ν(x) = 0.
A részecskéknél a részecskék száma megmaradása adja ki a mellékfeltételeket. Ezek alapján Lagrange multiplikátorok kerülnek be a részecskék mozgásegyenleteibe. A Lagrange multiplikátorok arról gondoskodnak, hogy a részecskerendszerek energiája megmaradjon. A Planck állandó egy Lagrange multiplikátor szerepét tölti be és nem kvantálja az energiát. Például a hidrogénatom alapállapota,13.6 eV kötési energiája nem a proton-elektron rendszernek a legmélyebb kötési energiánál fellépö állapota. Az atomok gerjeszetett állapotai instabil állapotok, amik folytonos energia kisugárzással csengenek le. Ez lényeges különbség az anyag atomos felépítése és az energétikus fizika elmélete között. Lásd http://atomsz.com/covariant-theory/.
Hozzáfüzöm, hogy az anyag atomos felépítése egyesítette az elektromágnességet a gravitációval és a gravitációt is mint kölcsönhatást kezel a részecskék között. Mindakét kölcsönhatásról fel lett tétezve, hogy c állandó sebességgel terjednek (Sergei Kopeikin mérése eredménye a gravitációs mezőre). Alapvetően az anyag atomos elméletében kétféle relativitás elv lép fel, a részecskék egymáshoz viszonyított relativ helye és sebessége és a részecskék relativ mozgása a c-hez képest. Az elemi részecskékből álló testek tömegei levezetett fizikai mennyiségek. Az elemi részecskékből álló testek tehetetlen tömege is egy levezetett fizikai mennyiség, ami nem használja az inerciarendszereket (a tehetetlenségi rendszereket). A testek súlyos tömege meg különbözik a tehetetlen tömegtől és a különbség függ a test izotóp összetételétől, úgy hogy a nehézségi gyorsulás nem egyetemes.
Az anyag atomos elmélete egy axiómatikus elmélet. A fizikus kutatókhoz intézett nyílt levelemben, Infinite Energy magazin, 129, 4, 2016, fel is hívtam világszerte a kollégák figyelmét rá. Ez az elmélet elutasította pl. a proton felépítését kvarkokból és kimutatta, hogy az elemi részecskék nem tudják egymást 10-17 cm alá megközelíteni.
Szász Gyula I.
Az anyag atomos felépítésére is kiterjedt tudományos irodalom létezik
http://atomfizika.elte.hu/atomkvantum/files/2ALAPISMERETEK111002
Ideje van, hogy az MTA fizikus kutatói egy konferenciát szervezzenek meg az anyag atomos felépítése és az energétikus fizika alapelvei összevetésére.
Szász Gyula I.
A neutron, az elfogadott fizikai nézettel szemben, nem az anyag elemi építőköve.
Kétféle neutron létezik, a két elemi részecskéből álló stabil neutron, N0 = (P,e), és a négy elemi részecskéből álló instabil neutron, N = (P,e,p,e). Az instabil neutron bomlása
N = (P,e,p,e) → P + e + (e,p) = P + e + νe.
Az elektron-neutrínó, νe, egy elektronból és egy pozitronból áll.
A stabil neutron, N0, szerkezete ugyanaz, mint a hidrogénatomé, H = (P,e), de a kötési energiájuk különbözik, E(N0,kötés) = 2.04 MeV és E(H,kötés) = 13.6 eV.
Mivel az elektron-neutrínó, νe, gravitációs össztöltése nulla,
g(νe) = ge + gp = – g∙me + g∙me = 0
a súlyos tömege, mg(νe) is nulla. Elektron-neutrínónak azt az elektron-pozitron állapotot nevezzük, ahol a rendszer tehetetlen tömege is nulla
mi(νe) = 2∙me – E(νe, kötés)/c2 = 0.
Ez az állapot a részecskék 0.703∙10-13 cm távolságánál lép fel, tehát az elektron és a pozitron nem annihilálja egymást. A stabil neutron nagysága 0.702∙10-13 cm majdnem ugyan akkora, mint az elektron-neutrínóé.
A hidrogénatom, a stabil és az instabil neutron gravitációs össztöltése megegyezik
g(H) = g(N0) = g(N) = +gP + ge = g∙(mP – me),
mert a νe gravitációs töltése nulla. Megegyeznek az súlyos tömegeik is
mg(H) = mg(N0) = mg(N) = mP – me = 937.76 MeV/c2.
De a tehetetlen tömegeik viszont különöznek
mi(H) = mP + me – 13.6 eV/c2 = 938.78 MeV/c2,
mi(N0) = mP + me – 2.04 MeV/c2 = 936.74 MeV/c2,
mi(N) = 939.56 MeV/c2, ez egy megmért érték.
Az instabil neutron kötési energiája kiszámítható ebből az egyenletből
mi(N) = mP + 3∙me – E(N,kötés)/c2 = 939.56 MeV/c2.
De ahogyan látjuk, különböznek a részecskerendszerek súlyos és a tehetetlen tömegei, ami természetesen minden izotópnál különböznek. A legnagyobb relatív különbség a súlyos és a tehetetlen tömeg között az 56Fe izotópnál lép fel és + 0.784%.
A fizika égető problémája, hogy honnan számaznak a részecskerendszerek tömegei, megoldott az anyag atomos elméletében.
Szász Gyula I.
Az atommagok protonokból, elektronokból és pozitronokból állanak
Az atomok P, e, és p-ből állnak. A protonokszáma A, az elektronok száma A + Np, a pozitronok száma meg Np. Az elektronhéjban Z elektron van. Az atommagokat a h0-nak nevezett Lagrange multiplikátor szabályozza, ami értéke h0 = h/387, ahol a h a Planck állandó. http://www.atomsz.com
Ezek az elemi részecskék az atommagban kb. 0.7∙10-13 cm-es távolságban mozognak. Nincs közöttük magerő, csak az elektromágnesesség és a gravitáció fejti ki a hatását. Se partonok, se gluonok nem léteznek a magban, és kvarkok sem léteznek. Az izotopok tehetetlen tömege
mi(A,Z, izotop) = A (mp + me) + 2 Np me – E(A,Z; kötés)/c2.
Szász Gyula I.
A http://www.atomsz.com helyett ez http://atomsz.com/wp-content/uploads/Variationsprinzip.pdf könnyebben célra vezetöbb munkám.
Szász Gyula I.