Welcome › Forums › Gravitation › Correspondence about two fundamental experiments (Hungarian) › Reply To: Correspondence about two fundamental experiments (Hungarian)
A fizikai világképem a természetről
A filozófusok, Demokritosztól, Szokrateszen át Arisztotelészig és a fizikusok Newtontól, Maxwellen és Rutherfordon át, Einsteinig foglalkoztak a természet megértésével és leírásával. A természet fizikai leírása elképzelhetetlen mérések és matematika nélkül. A matematikánál különösképpen Leibnitzet, Eulert, Lagrangeot, Gausst és Hamiltont kell megemlíteni. Idézni kell Richard Feynmant is “Nagyon lenyűgöző az univerzum mérete, velünk, és egy piciny, a Nap körül keringő részecskével, a Földdel együtt. (…) Az ember egy széles körben kibontakozó dráma későn érkezett szereplője; lehet, hogy a hátralévők csak építőállványként szolgálnak a teremtéséhez? És ismét itt vannak az atomok, amelyekből változatlan törvények szerint épül fel a mindenség.” Ide sorolható John Dalton véleménye “Az anyag, bár extrém mértékben feldarabolható, mégsem a végtelenségig. Kell lennie egy pontnak, aminél tovább már nem osztható.” Richard Dawkins meg egy kiváltságra utal: “Arisztotelész lehetne az önök tanítványa. És tátott szájjal hallgatná az okítást. Arisztotelész polihisztor volt, időtlen intellektus. Ma önök nem csak hogy többet tudnak a világról, de sokkal mélyebb megértéssel is bírnak a dolgok működését illetően. Ezzel a kiváltsággal jár, ha valaki Newton, Darwin, Planck, Watson, Einstein, Crick és munkatársaik után születik a világra.” Én evvel a kiváltsággal élek, de megvizsgálom azt, milyen alapvető feltevéseket használtak az elöttem tevékenykedő nagy gondolkodók.
A fizikus kutatók mindannyian megegyeznek abban, hogy testek fizikailag léteznek. De a testek helye és sebessége meghatározásánál hibát követtek el. Az ő véleményükkel ellentétben én figyelembe veszem, hogy végtelen pontos mérések nem léteznek: A testek pontos helye és sebessége ismeretét feltételezni sohasem lehet. Szerintem ez a fizika egyik alaptétele. Egy második alaptétel arra alapul, hogy minden mérés véges tér-idő tartományban van elvégezve. Én ezeket veszem alapul, tehát eleve számolok a fizikai testek helybeli és mozgásbeli hározatlanságával. Pontos kezdőfeltételekre hivatkozni hiba volt. De nem kételkedek a testek fizikai létezésében és emlékezek Dalton véleményére, hogy kell egy pontnak lenni, amin túl egy test nem osztható már tovább. Én ezeket a fizikai pontokat próbáltam meg felkeresni és ezek fizikai tulajonságait meghatározni. Ez nem volt könnyű, de a végén kikaptam az eredményt. Jól kiválasztott fizikai kísérletek eredményei kellettek ide, amik nem mondtak ellent az alapelveimnek. Minden fizikai mennyiség mértékegységekkel jár együtt, innen ered a fizikai dimenzió fogalma. Én a mkgs rendszer használa mellett döntöttem, amiben minden fizikai megfigyelést meg tudunk fogalmazni és minden fizikai állandót le tudunk írni. A hosszat a méter adja meg, amit mérőruddal, az idő egysége a sekundum, amit órával mérhetünk. A tömeg egysége a kilogramm, amit például rugósmérleggel ugyan meg lehet határozni. De mint majd még látni fogjuk a tömeg fogalma nem is olyan egyszerű, mint aminek látszik. Az akadémikus fizika a tömeg fogalmával nem tudott meg birkózni.
Elsőnek legyen a fizikai állandókról szó. Olaf Römer óta, Michelson-Morly kísérletén keresztül tudni véljük, hogy a fény sebessége
c = 299 792 458 000 cm/s,
10-9 pontossággal állandó. A c állandó fellép Maxwell elekromágneses mező mozásegyenletében, tehát tudjuk hogy ennek a mezőnek a terjedési sebessége c.
Az elektront (e) J. J. Thomson fedezete fel 1897-ben és Millikan kísérlete óta ismerjük az elektron elektromos töltését,
qe = – 4.80∙10-10 m3/2 kg1/2 s-1.
Ez manapság kb. 10^-8 pontossággal ismeretes. Azt is tudjuk hogy a proton (P) és a pozitron (p) elektromos elemi töltése úgyan akkora, mint az elektroné, de ezeknek pozitiv az előjele. A protont E. Rutherford, a pozitront meg C. D. Anderson fedezte fel a múlt század első harmadában. Úgyan az elektromos töltés dinemziója meghatározásánál felhasználtam a Coulomb törvényt
F(Coulomb) = + Q1 Q2 r/4πr3,
de azt is, hogy az elektromos töltés egy olyan sztatikus elektromos térerősséget okoz, ami integrálja egy gömbfelületen mindig ugyan azt az értéket adja meg, mindegy mekkora a gömb sugara. Sőt, azt sem kell pontosan tudni, hogy hol helyezkedik el a töltés a gömbön belül. A 4π a gömbfelület integráljából származik. A proton elektromosan negativ töltött párját, az eltont (E), Emilio Segré fedezte fel 1955-ben, ugyan akkora tömeggel mint a protoné. (Én ezt a részecskét nem neveztem “antiprotonnak”, mert nem tételeztem fel, hogy az anyagot alkotó elemi részecskék meg tudják egymást semmisíteni. Itt én eltértem Einstein véleményétől.)
Az elektron és a proton elemi tömegeit ismerjük
me = 9.11∙10-31 kg és mP = 1.67∙10-27 kg,
manapság már kb. 10-8-as pontossággal. A tömegnél egy kicsit el kell időzni, mégpedig két okból. Az egyik összefügg Newton törvényével két tömeg között
F(Newton) = – G M1 M2 r/r3,
ami szerkezete ugyanaz, mint a Coulomb törvény szerkezete. A másik ok, hogy én az elemi tömeget, az elemi részecskék megmaradó fizikai tulajdonságának vélek és megszerkesztettem a tömegből kiinduló törvényeket, ugyanúgy mint az elemi elektromos töltésekből kiindulókat. Ez azt jelenti, hogy én Newton törvényét, a gravitációs erőt, két gravitációs töltéssel írtam fel
F(Newton) = – (g∙M1)( g∙M2) r/4πr3.
Áttéve ezt az elemi részecskékre, az előjeleket is helytállóan felosztva, így rögzítettem az elemi részecskék, e, p, P és E, elemi gravitációs töltéseit
elektron: ge = – g∙me, pozitron: gp = + g∙me,
proton: gP = + g∙mP, elton: gE = – g∙mP.
Evvel én nem csak kiegészítettem Newton gravitációs elméletét, aki csak vonzó gravitációs hatást ismert és azt gondolhatta, hogy a gravitáció egyetemes tömegvonzás. Hanem szerintem az elemi részecskék között létezik vonzó és taszító gravitációs hatás is. De amig az elemi elektromos töltésekböl kettő, qi = {±e}, létezik, addig az elemi gravitációs töltésekből négy qi = {±g∙me, ±g∙mp} van. Az egyetemes gravitáció abban mutatkozik meg, hogy a négy elemi részecskék specifikus gravitációs töltése, g, megegyezik. Az egyetemes gravitációs állandó, G = g2/4π, Newton mozgásegyenletében lép fel
d(Mi(test) a(test))/dt = – G Mg(TEST)Mg(test) r/r3,
megkülönböztetve a testek súlyos és tehetetlen tömegét és ez csak akkor érvényes, ha a gravitációs töltések előjele megegyezik. A tehetetlen tömeg az egyenlet baloldalán szerepel és mivel nem tételezhetjük fel, hogy a súlyos tömeg egyenlő a tehetetlen tömeggel a nehézségi gyorsulás függ a test minőségétől a relative tömeghiányon ∆(test) keresztül
a(test) = – Mg(test)/ Mi(test) a0 = – (1 + ∆(test)) a0.
Az elemi gravitációs töltések aránya, |gP/ge| = 1936 ugyanakkora, mint az elemi tömegek aránya mP/me = 1936.
Az elektron elemi gravitációs töltése
ge = – g∙me = – 2.61∙10-34 m3/2 kg1/2 s-1,
a protoné meg
gP = + g∙mP = + 4.79∙10-31 m3/2 kg1/2 s-1.
Az elemi elektromos töltések dimenzója ugyanaz mint az elemi gravitációs töltéseké. De természetesen a kétféle elemi töltések nagysága kb. 10^21-gyel különbözik, ha a proton töltéseit vesszük figyelembe. Az elemi gravitációs töltéseket kell mint az elemi részecskék primér tulajdonágait nézni, a tömegek csak levezetett tulajdonságok.
A hozzáállásomból eredően teljesen azonosan kell kezelni az elektromágnesességet és a gravitációt. Ez megmutatkozik abban is, hogy én a gravitációs mező terjedését c-vel fogadom el, amit Kopeikin és Fomalont mérése is igazolni látszott. A LIGO kísérlet meg a gravitációs hullámok kísérleti kimutatását hozta meg a közelmúltban. Tudtommal én voltam az első fizikus kutató, aki bevezette a fizikába az elemi gravitációs töltések, gi, létezését az elemi elektromos töltések, qi, mellé, mint a stabíl elemi részecsék második fajta megmaradó fizikai tulajdonságát, és aki kijelentette, hogy az anyagot felépítő elemi részecskéknek, e, p, P és E, más fizikai tulajdonsága nincsen, mint ezek az elemi töltések. Szerintem, evvel meg van határozva a tovább nem osztható anyagi pontok fizikai tulajdonsága.
Innentől kezdve viszonylag már egyszerű a dolgom. Az alapfeltevéseim szerint a töltések mozgását csak valószinüség-sürüségekkel
j(em)ν(x) = Σi=e,p,P,E qi∙ji(n)ν(x),
j(g)ν(x) = Σ i=e,p,P,E gi∙ji(n)ν(x),
lehet leirni, ahol a ji(n)ν(x) az i-elemi részecskék árama valószinüség-sürüsége a véges Minkowski térben {x}ϵΩ. A valószinüség-sürüségek csatolása a vektor-mezőkhőz
+ j(em)ν(x) A(em)ν(x) és
– j(g)ν(x) A(g)ν(x),
előjelet vált, mert amig az ellenkező előjelü elektromos töltések vonzzák egymást, ezt a gravitációs töltéseknél a megegyező előjelüek teszik. Mivel a mezők c-vel terjednek, a vektor-mezőknek teljesíteni kell a Lorenz feltételeket,
∂ν A(em)ν(x) = 0,
∂ν A(g)ν(x) = 0.
A hátás-integral felállítása nem okoz problémát a véges Minkowski térben, amiből a Hamilton elv segítségével le lehet vezetni a mozgásegyenleteket. A hátás-integral egy valószinüség-sürüség funkciónál és utalok a helytálló kezelésére a variáció számításnál http://atomsz.com/covariant-theory/. A hatás-funkciónál úgy van megszerkesztve, hogy érvényes legyen a Minkowski-tér minden koordináta rendszerében. A vektor-mezők levezetett mozgásegyenletei kovariáns hullám-egyenletek
∂μ ∂μ A(em)ν(x) = + j(em)ν(x), a Maxwell-egyenlet,
∂μ ∂μ A(g)ν(x) = – j(g)ν(x).
A fenti hivatkozásban az elemi részecskék mozgásegyenletei is le vannak vezetve. Az elemi részecskék megmaradásából következtetve, amik mint mellékfeltételek szerepelnek a véges Minkowski térben, a részecskék mozgásegyenleteiben Lagrange multiplikátorok jelennek meg. Ez egy teljesen új felismerés. A részecskék mozgásegyenletei is emlékeztetnek a hullám-egyenletekre: Az én kvantumelméletem a kvantált és megmaradó elemi töltések létezésére alapul. A hatás-funkciónál csak öt természeti állandótól függ, a c, e, me, mP és a g-től. Ez homlokegyenest ellentétben áll az elfogadott akadémikus fizika kvantumelméleteivel, amik például az energia kvantálását veszik alapul. Az én elmélet nem osztja Einstein feltevését a tömeg-energia-ekvivalenciájáról, meg a gravitáció megfogalmazását sem, hogy a gravitációt a tér-idő deformációja okozza a tömegek körül. Occam borotvája az én elméletemet favorizálja.
Az elméletemet az anyag atomisztikus elméletének kell nevezni: az anyag, minden részecske a négyféle stabil elemi részecskéből, e, p, P és E, áll. Az elméletemből levezethető, hogy az elemi részecskék nem tudják egymást megközelíteni, közelebb mint ca. 10^-17 cm. Az elemi részecskék megmaradnak mindig, akármi is történik különben velük. Az univerzumunk mindig létezet, nem keletkezett egy fix időpontban. Csak az elemi részecskék csomósodása változik az időfolyamán. Az anyagnak kétféle kondenzációs formája lép fel, a proton-bázisú és az elton-bázisú kondenzálódás és ez a kétféle kondenzált anyag gravitációsan taszítja egymást. Erre utal az akadémikus fizikában is észlelt anyag-“antianyag” asszimmetria. Az anyag súlyos és tehetetlen tömege kiszámíthatóvá vált és ezek különböznek, amit nem vett észre az akadémikus fizika. A neutrínók és a neutrínóféle részecske-rendszerek nem tudnak egymáson kondenzálódni. Az én elméletemben kétféle relativitáselmélet van jelen. Az egyik a testek egymáshoz viszonyított relativ helyzete és sebessége, ami a részecskék kölcsönhatásában mutatkozik meg. A másik a testek relatív mozgása a kölcsönható mezők c-vel történő terjedéséhez képest. A mezők állandó terjedési sebessége független a testek mozgási állapotától.
Szerintem az én fizikai világképem a természetről helytálló http://www.atomsz.com mert általánosan van megfogalmazva és nagyon kevés fizikai feltevéseket és mérési eredményeket vont be magába. Sir Isaac Newtontól származik “Nature does nothing in vain”. De ezzel teljesen szemben áll az elfogadott akadémikus fizika energétikus alapú világképe.
Szász Gyula I.